:: Facebook vs. élet ::2011.08.31. 19:42, Ayci
:: Music: Blue Foundation - Eyes on Fire (Zeds Dead Remix) ::
Amiről most írok ez is most már szinte lerágott csontnak számít... De engem akkor is nap mint nap felhúz, amikor meglátogatom a Facebook profilomat. Mikor végig nézem az üzenőfalat, néha megakad a szemem egy-két ember falán... Én tényleg nem értem, hogy miért kell mindent megosztani, ki írni???? Engem, és szerintem másokat se tud érdekelni mások lelki szenvedése, az hogy felkelt, vagy elment aludni...
Én is megszoktam ott osztani dolgokat, de nagyon nagy részt az itt megírt bejegyzéseimet, videókat teszek közzé. És nagyrészt a videókkal van tele az üzenőfalam, vagy azzal, ha éppen lájkolok valamit...
A facebook fogja átvenni a rendes élet helyét? Sokan azt hiszik, hogy ha több száz, vagy több ezer ismerőssel rendelkeznek, akkor ők már nagy embernek, vagy népszerűnek mondhatják magukat? És ha tényleg népszerűek, akkor mégis mit kezdenek ezzel? Mert azok közül az emberek közül szinte egyet sem mondhat igaz barátjának, mert a hét napjaiból mind a 7 napon át felé se néznek. Mások lelki nyomora se tud túlzottan érdekelni, hogy szakítottak valakivel, és akár több hónapon keresztül képesek szenvedni az üzenőfalon... Ember, szerinted hol érdekel ez másokat? Vannak barátaid (ha tényleg vannak) akkor azokkal beszéld meg, ha ők tényleg az igaz barátaid, akkor úgyis segítenek átvészelni azon a rossz időszakon.
Az is teljesen hidegen hagy, ha két ember összeveszik egymással. Ezt miért egy közösségi oldalon kell egymással megbeszélniük? Ahol mindenki látja, és szerintem mindenki csak körbe röhögi őket. Menjenek át egymáshoz, vagy üljenek le valahol, és próbálják megbeszélni. Vagy, ami még jobb: PRIVÁT üzenet. Nem véletlenül lett létrehozva ez a funckció az oldalon.
Oké, hogy ez a 21. század, modern világot élünk. De ez a modernitás nem azt jelenti, hogy az életünket egy közösségi oldalon kell leélnünk. Azt is szeretem, mikor valaki kb. óránként írja ki, hogy unatkozik, írjanak neki levelet, stb. Én is szoktam unatkozni, de akkor inkább elfoglalom magam. Zenét hallgatok, megnézek egy filmet, olvasok egy könyvet, vagy átmegyek egy barátomhoz. Próbálják már feltalálni magukat az emberek. Ennyire nem lehetnek begyepesedettek, hogy ennyire nincs közösségi életük, hogy valakivel elüssék az unalmasnak ígérkező időt.
A lényeg akkor is az, hogy attól, hogy megoszthatunk dolgokat, ne ott éljük le a magánéletünket. Mert ezekre senki nem kíváncsi az ismerőseink közül. A szenvedésünkre vagy az aktuális depresszió hullámunkra se... Én se vagyok mindig jó passzban, de nem írom ki, hogy hátha valaki megsajnál majd...
|